Mostanában elég sokat hallunk arról, hogy a bélrendszerünk a második agyunk. Van benne igazság, hiszen külön beidegzéssel rendelkezik, mégis picit más megvilágításban van ennek jelentősége. Ahogy az agyunkban a sok pici idegsejt munkálkodik éjjel-nappal azért, hogy a szervezetünk működését koordinálja, addig a beleinkben a testi sejtek számának tízszeresét kitevő számú apró mikroorganizmus tevékenykedik szorgosan, velünk szimbiózisban élve. De miért is fontos ez számunkra?

 

 

A bélrendszerünkben élő apró kis élőlények, melyek legnagyobb mennyiségben a vastagbélben és kisebb mennyiségben pedig a vékonybélben találhatóak meg, szerves részét képezik a szervezetünk mikroflórájának. Fontosak a számunkra, hiszen ők felelnek: a bélnyálkahártya immunitásért – ezért is szokták azt mondani, hogy az immunrendszerünk 70%-a a beleinkben található meg; az immunrendszerünk ébren tartásáért. Továbbá: részt vesznek számos anyagcsere-folyamatban, valamint élettevékenységeik során vitaminokat képeznek, melyeket mi is felhasználunk. Azt, hogy mennyire jól működik ez a kölcsönös együttélés, már a születés pillanatában eldől.  Az újszülött szervezetébe elsőként megtelepedő baktériumok összetételét a

szülőcsatorna, az anya végbélnyílása körüli és a szüléskor jelenlévő emberek flórája határozza meg.  A szoptatás megkezdésekor elsősorban nagy mennyiségű bifidobaktérium kerül be a csecsemő bélrendszerébe, melyek tulajdonképpen előkészítik a terepet a többi baktérium számára. Ennek fontos jelentősége van, ugyanis a bifidobaktériumok segítségével az anyatej emészthetetlen alkotóelemei ecetsavvá és tejsavvá alakulnak, ami megvédi az újszülöttet a hasmenést okozó patogén baktériumoktól. A későbbiekben már a bevitt szilárd táplálék és egyéb hatások (érintés, belégzés, tapintás, dolgok szájba vétele) fogják alakítani a bélflóra összetételét, melyet a gyermek immunrendszere szabályoz. Ezért sem jó az, ha gyermekeinket burokban nevelve óvjuk mindentől, hiszen pont azoktól a mikroorganizmusoktól tartjuk távol őket, melyek egyébként a szervezetbe jutva trenírozni képesek az immunrendszerünket. 

Kicsit visszatérve még a szoptatáshoz, fontos azt megemlíteni, hogy anyatejes táplálás nélkül a gyermek bélflórája nagyon hamar a felnőttekéhez hasonló összetételűvé válik. Ennek a veszélye pedig az, hogy túl hamar alakul ki együttélés olyan baktériumokkal, melyeknek elviselésére a szervezet még nincs felkészülve, ezért kóros folyamatok indulhatnak el a szervezetben. A bélflóra összetételét tekintve több száz féle baktériummal és egyéb létformával élünk együtt, ami kulturális, regionális és egyéni szempontokat is figyelembe véve rendkívül nagy variabilitást mutat.

 

 

90-95 százalékban anaerob (tevékenységüket oxigén jelenléte nélkül végző) baktérium törzsek találhatóak meg a beleinkben. Ezek közül vannak a szervezetszámára hasznosak, és vannak károsak is: bifidobaktériumok, melyeknek szervezet számára kedvező hatással vannak laktobacilusok, melyek tevékenységük során a szénhidrátok bontása közben tejsavat és ecetsavat termelnek, így megváltoztatva a bél kémhatását képesek gátolni a rothasztó baktériumok túlzott mértékű elszaporodását bakterioidok találhatóak meg a legnagyobb mennyiségben a vastagbélben, ahol anyagcsere folyamatokban vesznek részt, ami által rövid láncú zsírsavak – vajsav, ecetsav, propionsav – keletkeznek. Ezek a zsírsavak a bélnyálkahártya epithel sejtjeinek fő energiaforrásai. clostridiumok: a bélflóra nemkívánatos összetevői, ugyanis toxikus anyagcseretermékei károsítják a bélnyálkahártyát, valamint súlyos kórképeket isokozhatnak

 

A kisebb számban megtalálható aerob baktériumok között is vannak hasznosak és károsak is egyaránt. Így például az enterococcusok, melyek az epesavakkal szemben ellenállóak, így már a vékonybélben védenek akórokozókkal szemben. Escherichia coli törzsek, melyek duplán is hozzájárulnak a kórokozók szembeni védekezésben: egyrészt anyagcserefolyamataik révén savassá teszik a béltartalmat, másrészt a sejtfalában található alkotóelemei immunválaszt váltanak ki, ezáltal trenírozzák az immunrendszert és segítenek kialakítani a normál flórát.

 

Azt nagyon fontos megemlíteni, hogy minden baktérium csak a számára kedvező környezetben képes a hatását kifejteni, és ez az egyensúly nagyon hamar meg tud bomlani. Amikor az egyensúly felborul, egyes baktériumtörzsek képesek túlszaporodni, mások pedig kipusztulni. Leggyakrabban a gombák és a rothasztó baktériumok túlburjánzása a jellemző. Abban az esetben, ha az egyensúly felborulásával az immunrendszer működése is csökken, akkor ezek a mikroorganizmusok robbanásszerűen képesek elszaporodni. Ebben az esetben ezeknek a baktériumok, gombák túlszaporodva a normál bélflóra részévé válnak, így az általuk termelt toxinok a bélben gyulladást, a véráram segítségével különböző szervekbe jutva krónikus gyulladásokat okoznak. Mindezeket fájdalom és fáradtság kíséri.

 

 

Ilyen állapot a béldiszbiózis is, ami nagyon sok ember életét teszi pokollá a puffadások, kellemetlen, sokszor fájdalommal járó hasi tünetek, görcsök által. Ez az az állapot, amikor már azt érezzük, hogy mindegy, mit eszünk, semmi sem jó. A diszbiózis kialakulása kapcsán az egyik legfontosabb kulcskérdés a táplálkozás. Számos vizsgálat történt már a kiváltó okok felderítésére, melyek mind azt támasztják alá, hogy a magas szénhidrátsűrűségű ételek fokozzák a gyulladást okozó baktériumok túlszaporodását, amit a magas zsírtartalmú ételek gyulladást keltő hatása már csak fokozni képes. A bélbaktériumok csak a megfelelő helyen hasznosak a szervezet számára, így a bélflóra zavara kialakulhat amiatt is, ha a vastagbél változatos flórája magasabb béltraktusba, vagy épp a gyomorba jut fel. Ki gondolná, hogy a Helicobacter pylori megjelenése egy igen előrehaladott bélflóra zavart jelez. Ilyenkor önmagában a legtöbbször alkalmazott antibiotikus kezelés a legtöbb esetben kevésbé hatékony, ha nem történik meg a bélflóra rendezése. A beleink – mint a kapuk őrzői – gyakorlatilag az első védelmi vonal számunkra.

 

 

Olyan nehéz elhinni, hogy ez a várfal mennyire sérülékeny, főként azért, mert legtöbbször arról hallunk, hogy a beleinkben 10 focipálya nagyságú, a bélbolyhok által alkotott felszívó felület található. Tehát azt gondolnánk, hol itt a baj, hiszen van hely, és egy picike baj nem okozhat tragédiát. De sajnos nem ennyire evidens.. A bélbolyhaink csak egyetlen sejtfalréteggel rendelkeznek. Ezek a sejtek úgy illeszkednek szorosan egymáshoz, mint a fogaink, nincs közöttük egyetlen apró kis rés sem. Ez a szoros egymáshoz illeszkedés az, ami megakadályozza, hogy a szervezetünk számára káros kórokozók és megemésztetlen fehérjerészecskék jussanak kontroll nélkül a véráramba. Amikor a bélben a mikroflóra egyensúlya eltolódik és diszbiózis alakul ki, vagy valamilyen kórokozó vagy méreganyag kerül a béltraktusba, illetve amikor stresszes helyzetbe kerülünk, ez a sejtek közötti szoros kapcsolat oldódik és eltávolodnak egymástól, így apró rések keletkeznek a sejtek között. Talán ez az az állapot, amiről mostanában egyre többet hallunk, a lyukas bél szindróma. Ilyen esetben ezek az anyagok kontroll nélkül jutnak közvetlenül be a bélnyálkahártya kötőszövetes rétegeibe, majd pedig a véráramba. A bélbolyhok hámsejtjeinek másik oldalán az immunsejtek ezekkel az anyagokkal találkozva rögtönk beindítják a szervezetünk védekező mechanizmusait. Ennek köszönhetően különböző ellenanyagok, immunológiai hírvivő anyagok, azaz citokinek kerülnek a véráramba és ingerlik azokat a szerveket, szervrendszereket, melyek érzékenyek rájuk, így például az idegrendszert, helyileg pedig gyulladást indukálnak. Nagyon fontosnak tartom azt megjegyezni, hogy a bél áteresztőképességének rövid távú fokozódása a normális fiziológiai mechanizmusok közzé tartozik, ugyanis fontos része az immunrendszer védelmi mechanizmusának. Ez biztosítja azt, hogy fel tudjuk venni a harcot a betegségek okozó mikroorganizmusokkal. A probléma akkor kezdődik, amikor a bél áteresztőképessége hosszú időre fokozódik és emiatt a gyulladás a bélben hosszú ideig fennáll.

 

 

Elsősorban a glutén. A glutén nem más, mint egy fehérje, mely a búzában, árpában és a rozsban található meg. A szervezetünk számára a gluténnak két olyan összetevője van, ami toxikus, az egyik a gliadin, a másik pedig a glutein. Ezek a fehérjék aminosav láncokból épülnek fel, melyek egyes részei nagyon jól képesek ellenállni az emésztőenzimjeinknek, fokoznak egy bizonyos zonulin nevű anyag termelődését, ami a sejtek közötti szoros kapcsolódást megszünteti. Ez akár több órányi nyitott bélfalat is jelenthet. Sőt, a glutén szervezetből való kiürülésének ideje 6 hónap, így bárki elképzelheti, hogy milyen fokozott immunvédekezés zajlik ez idő alatt a bélrendszerben, ami viszont gyengíti a szervezet működését.

 

 

A másik fontos tényező, mely a bélgyulladás kifejezett okai között szerepel – és tudom, hogy már elcsépelt, mindenkinek a könyökén jön ki – az a stressz. A bélrendszerünk saját beidegzéssel rendelkezik. Ugyanúgy, ahogy a központi idegrendszer, a bélrendszer idegi szabályozásának is van egy szimpatikus

és egy paraszimpatikus része, ami független az agy működésétől. A szimpatikus beidegzés az aktív funkciókért, a paraszimpatikus pedig a nyugalmi funkciókért felelős. A bélidegrendszer sejtjeinek működését a bél gliasejtek támogatják, melyeknek nagyon fontos szerepe van a bélrendszer védelmi vonalának fenntartásában azáltal, hogy a bél áteresztőképességét csökkentik.

 

 

Fontos párhuzam húzható az agy és a belek stresszre adott reakciója között. Amikor stressz ér bennünket, az agy egy jelzőhormont választ ki, mely közvetve a kortizol, azaz a stresszhormon kiváltását fogja előidézni. A belek esetében szintén vannak bizonyos anyagok, melyek kiválasztásra kerülnek a stresszhatásra, de ezek közvetlenül a hízósejtekre hatnak (a hízósejtek az immunsejteknek az egyik fajtája). A hízósejtek hisztamint és citokineket termelnek, melyek a bélsejtek között szoros köteléket fellazítva fokozzák a bélpermeabilitást. A beleinkben a paraszimpatikus túlsúly az, ami biztosítja a zárt kapukat. Amikor stressz ér bennünket és a szimpatikus hatás kerekedik felül, a csökkent paraszimpatikus hatás miatt növekszik a bél áteresztőképessége, ami aktivizálja a hízósejteket. Micsoda egy ördögi kör ez. A harmadik tényező, amely a bélgyulladás kialakulásában szerepet játszik az a béldiszbiózis. Amikor kialakul a mikrobiom egyensúlyának zavara, egy lokális gyulladás alakul ki a maga összes tünetével. Ennek oka, hogy a túlsúlyba került baktériumok által termelt lipopoliszacharidok erős gyulladáskeltők, mivel növelik a citokinek termelődését. Amikor a jó baktériumok vannak túlsúlyban, akkor azok az általunk elfogyasztott rostokból többek között vajsavat állítanak elő, ami a bélsejtek tápláléka és gyulladáscsökkentő hatású. Amikor táplálkozási szokásaink megváltoznak – és ez az egy jellemzőbb –, akkor az egyre kevesebb mennyiségű rost miatt nincs táplálék a bélsejtjeink számára, nagyon hamar alakul ki lyukas bél szindróma és gyulladás a beleinkben. Van még egy el nem hanyagolható dolog, ami a megfelelő mikroflóra egyensúly következtében szerepet játszik a gyulladások kialakulásának megelőzésében. Ezek a baktreriocidinek, azaz a bélbacik által termelt enzimek, melyek a kóros baktériumok elpusztításában játszanak nagy szerepet. A bélflóra egyensúlyának felborulásával ezeknek az enzimeknek a mennyisége lecsökken, és megnő a lipopoliszacharidok száma, ami fokozza a gyulladást. A lyukas bél szindróma egyik legnagyobb veszélye az autoimmun folyamatok kialakulásában rejlik. Ami kontroll nélkül átjut a bélfalon, azt az immunsejtjeink mind betolakodónak tekintik, és IgG típusú ellenanyagok termelésével megkezdik a harcot ellenük. A probléma akkor kezdődik, amikor a betolakodó molekuláris szerkezete – legtöbbször a fehérje szerkezete – nagyfokú hasonlóságot mutat valamelyik szervünk sejtfelszínének szerkezetéhez, ugyanis ilyenkor az ellenanyag képes az adott szervet is kikezdeni. A véráramban keringő ellenanyagok saját szerveinket is megtámadhatják, így létrejön egy autoimmun folyamat. A legrosszabb az egészben az, hogy az autoimmun folyamat kezdetben mindig észrevétlenül zajlik – mindaddig, amíg a szervnek egy nagyobb része nem esik gyulladás alá. Ez sajnos évekig, évtizedekig is eltarthat, nagyon egyéni, hogy kinél mennyi ideig kompenzál a szervezet. A gyulladás a szervezetünk első számú védekező mechanizmusa. Hiszen amikor idegen anyaggal kerül szembe az immunrendszerünk, az elsődleges szerepe a gyulladásnak van a behatolókkal szembeni harcban. Tehát a gyulladás az alapvetően jó, de a tartós, krónikus gyulladás az nem. Amikor a bél és az egészség kapcsolatát nézzük, különösen fontos jelentősége van a krónikus gyulladásoknak. Ha a bélben lévő rosszul emésztett étel, baktériumok átjutnak a bélfalon ellenanyag termelődik, és ha ez folyamatos, akkor a magas ellenanyagszint gyulladást eredményez. De a beleink mikroflórájának baktériumtörzsei közötti harc is egy állandó helyi gyulladást indukál. Fontos megértenünk, hogy a beleinkben húzódó védelmi vonalunk stratégiai fontosságú a számunkra az egészségünk fenntartása és az immunvédekezés szempontjából. Kicsit elcsépelt, de nagyon igaz mondás, hogy az vagy, amit megeszel. Bizony, most már azt hiszem, mindenki számára érthető, hogy nemcsak magunkat etetjük, hanem a bennünk élő sok, sok kicsi élőlényt is, amelyek közvetve és közvetlenül is a mi egészségünkért dolgoznak.